Túlóramentesen a Relay borítékolókkal

Relay borítékoló gép

Relay borítékoló gép

Mindig az volt z álmom, hogy saját cégem legyen. Ellestem a munkahelyeken mindent, amit csak el lehet lesni a főnökeimtől. Néhány dolog bevésődött. Ebből az egyikről szeretnék kicsit mesélni. Volt egy munkahelyem, ahol mindig az embereken és fontos berendezéseken akartak spórolni a főnökök. Azt nem vették észre, hogy a munkavállalók sorra hagyják el a vállalatot, mivel jóval jobb ajánlatokat kaptak, és azt sem, hogy egy-egy gép vagy berendezés megvásárlása hosszútávon szenzációs befektetés lehet. Amikor megalapítottam a saját cégemet, tudtam, hogy ezeket a hibákat nem követhetem el, ha sikeres akarok lenni. Mikor egyre több és több ügyfelünk lett, úgy döntöttem, vásárolok egy borítékoló gépet. Hogy miért? Mert rossz volt nézni az asszisztens lányt, aki naphosszat borítékolt, címzett és hajtogatott. Ehelyett sokkal hasznosabb feladatokat is elláthatott volna, és én ezt beláttam. Mióta a Relay 1000 itt borítékol mellettünk, Linda jóval jobban érzi magát. A gép pár perc alatt végzi helyette, amit ő sokszor egy órán keresztül is csinált. Nincs több túlóra, viszont mindig minden időre elkészül. Remek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!