A csoportmunka jellemzőinek ismertetése

csoportmunka

csoportmunka

A tanulás során a tanulók között egyidejű interakciók zajlanak, ezáltal az egy diákra jutó aktív részvétel ideje sokszorosa a hagyományos módszereket alkalmazó tanóráénak. A csoport feladatának megoldásához az egyénnek hozzá kell járulnia a saját részfeladatának megoldásával. Az egyén felelősséggel tartozik a csoportnak. A csoport tagjai tudják, ki milyen mértékben járult hozzá a csoportsikerhez. Minden csoporttag a feladat pontosan meghatározható részéért vonható felelősségre. Az egyének vagy az egyes csoportok fejlődése pozitívan összefügg egymással, ha az egyik diák fejlődéséhez szükséges a másik diák fejlődése, ha az egyik csoport sikere egy másik csoport sikerét is jelenti. A csoportmunka szakaszai után a kis csoportok eredményeikről kölcsönösen tájékoztatják egymást. A módszer fő sajátossága, hogy a csoportmunkát a részvevők irányítják függetlenül attól, hogy a feladatot a csoport vagy a csoportvezető dolgozta ki. Így a munka során a résztvevők „maguk között vannak”, nem kell tartani a foglalkozásvezető (oktató/tréner) beavatkozásától, de segítséget sem várhatnak senkitől. A csoportmunka segítő eszközeit megrendelheti a legamaster.shop webáruházból!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!